Június 14-én írtam az utolsó beszámolót. Azóta megfordult velünk a világ, izgalmak, sőt, rettegés után jó értelemben. Abban a június 14-i blogbejegyezésemben röviden írtam arról, hogy minden olyan szépen haladt, aztán április végén a feje tetejére állt, alaposan megkavarodtak a dolgok méhen belül a kiscsaj szívével. De kibírta ezt is! Június 28-án, 32 hetesen fektettek be ismét a kórházba, "observatio" (megfigyelés, figyelemmel kísérés) céljából. Több, mint 4 hetet töltöttem bent pocakosan, kemény volt... a higiénia (hiánya), az intimitás hiánya, a forró nyári napok (természetesen légkondi nélkül), míg mások a Balatonon/külföldön/fesztiválokon kapcsolódnak ki, én addig a kórházban nyaraltam. Ja, el ne felejtsem, a terhességi cukorbetegséggel járó diéta kivitelezése sem egy leányálom a kórház falai közt. Szobatársak jöttek-mentek, egy idő után huszadszorra is elmesélni, hogy "És te miért vagy bent...?", de van, akivel azóta is tartom a kapcsolatot. Fogadott orvosom bent létem kb. felét szabadságon töltötte, de jó kezekben voltam, átadott, sőt, elutazása előtt, alatt, után is írt, keresett, hívott. Fantasztikus ember. Voltak ijesztő(nek tűnő) dolgok, például az osztályvezető (akinek átadott a dokim) folyton jóval kisebbnek mérte le a babát, egyszer azt is belengette, hogy ki kell venni. Riadoztattuk a gyermekkardiológus doktornőt, aki soron kívül bejött, majd lemérték a babát, kaptunk még haladékot... Végül egy csütörtöki napon, július 25-én romló magzati szívultrahang, jelentősen megnagyobbodott jobb szívfél miatt a doktornő azt javasolta, hogy itt az idő, most már jobb lenne neki kint, mint bent, még akkor is, ha kisebb, mint kellene. Így a következő hétfőre, július 29-re kitűzték a császárt. Nagyon-nagyon izgultam a hátralévő napokban: főleg azért, hogy mi lesz, miután megszületik, és azért is, hogy nehogy beinduljon a szülés. Kihúztuk, eljött a hétfő reggel. Előtte az orvosom elmondta, mi fog történni, illetve a csütörtöki szívultrahang után a PIC osztályvezetője is odajött hozzánk, és elmondta, hogy készülnek a baba "fogadására", mi várható, és megrendelték a Peter Cery Alapítvány koraszülöttmentőjét is a Gokiba való átszállításhoz. Elvileg a második voltam a programozott császárok sorában. Maga a műtét nem a legkellemesebb emlék, nagyon élesen, élénken éreztem a rángatást, tépkedést... mintha kitépték volna a belső szerveim. Nagyon fájdalmas volt, a férjem, amikor beengedték, arra lépett be, hogy ide-oda dobálózik a testem a műtőasztalon.... de nem is ez a lényeg és a fontos. 2019. július 29-én, 10:06 perckor megszületett Luca, a legutolsó mérést, felülmúlva, 2260 grammal és 48 cm-el. Ahogy kiemelték, majd elvágták a köldökzsinór, vitték is a műtő melletti szobába a neonatológushoz. Eltelt néhány másodperc (perc?), majd hallottuk, hogy felsír. :) Utána bemehetett apa abba a helyiségbe, készült egy fotó is, majd egy pillanatra odatartották az arcomhoz, és vitték is a PIC-re. Nem inkubátorban, a karjában, bepólyálva vitte fel az orvos :) A két nagymama, akik a folyosón izgultak, le is maradtak erről. Engem vittek az őrzőbe, apuka valamennyi idő múlva bemehetett a PIC-re, és hozzám is beengedték. Vártuk, hogy megérkezzen a mentő, és pár órásan át is szállították a Gokiba megvizsgálni, apa kíséretében. Hál' Istennek nem kellett ott maradnia, nagyjából azt látták rajta kint, mint a pocakban, stabil volt a keringése, nem volt nagy veszélyben. Engem 6 óra elteltével állítottak fel, és zuhany után mehettem végre hozzá a PIC-re. Vagyis inkább vánszoroghattam....
12 napot töltöttünk bent a kórházban, Hétfőn született, egy hetet volt bent a PIC-en nyitott inkubátorban, szépen adaptálódott a külvilághoz, záródott a Botallo-vezetéke. A következő hétfőn a PIC melletti baba-mama szobába kerültünk, ahol már - segítséggel ugyan - de 24 órában velem volt és én láthattam el. És pénteken hazaengedtek minket. Aznap ismét átszállítottak kontrollra a Gokiba, ekkor egy másik orvos vizsgálta meg a doktornőnk szabadságon volt, és ismét jó híreket kaptunk. A billentyűnél ugyan nagyon jelentős, III. fokú volt (van) a visszafolyás, de jól tolerálja a szervezete. Augusztus 9-án, kora délután léptünk ki hárman, családként a klinika kapuján... én - nem számítva 2 rövid és halaszthatatlan banki ügyintézést - 42 nap után távoztam, ehhez hozzájön még 16 nap májusban. A végén már úgy éreztem maga, hogy egész életemet a kórházban töltöttem... lehetne még hosszan mesélni... szeretnék is, de a lényeg, hogy a vártnál sokkal jobban, tulajdonképpen a lehető legjobban alakultak a dolgok!!! Folyt. köv! �
