Március 12-én, kedden mentünk a klinikára a genetikai tanácsadóba, abban a reményben, hogy megvizsgálnak, és másnap megcsinálják az amniocentézist. Ebből egy sem jött be. Az asszisztens (nem az, aki a múltkor) bunkón értetlenkedett, hogy mit keresünk itt, miért nem a másik kórházban jelentkeztünk a vizsgálatra. Az orvos (szintén egy másik) ezen nem akadt fenn, de másnapra már betelt az előjegyzés, csak 20-án tudják megcsinálni. Még jó, hogy másfél hete a másik doki azt mondta, ha 12-én megyek a megbeszélt leletekkel, akkor 13-án megszúrnak. Ultrahang sem volt, ez az orvos, ránk sem nézett, amikor kérdeztünk tőle valamit, akkor se, csak pötyögött a gépen. Egy halottban több élet van, mint benne, gépiesen válaszolt szűkszavúan azokra a kérdésekre, amiket feltettünk. Ha a 20. hét utánra csúszik az eredmény, akkor is a 23. hétig van döntési jogunk. Ha a genetika ok, de a 20. heti szívultrahangon valami borzasztó rosszat látna a kardiológus, akkor is a 23. hétig dönthetünk. Előzőleg azt gondoltam, hogy ha esetleg nem kerülök sorra másnap, akkor menjünk azonnal magánklinikára, hogy ne menjen az idő, de már belefáradtunk ebbe a hercehurcába, nem akarunk még egy intézményt, szereplőt behozni a történetbe. Egyre jobban hiszem, hogy nincs semmi baj a genetikai vonalon, és a szívecske is fejlődni fog, és egy picit rákorrigál majd a szívsebész. Nyilván ez nem lesz ennyire egyszerű, de már nagyon várom, hogy vége legyen ennek a hullámvölgynek, kapjuk kézhez a magzatvízvizsgálat eredményét, legyünk túl a 20. heti szívultrahangon a mostaninál nem rosszabb helyzettel és akkor végre lenne pár „nyugodt” hónapunk.

Kis kiegészítés a klinikához: bunkó asszisztens, egy szülész-nőgyógyász, genetikus orvos, aki még a szemkontaktust sem hajlandó felvenni egy meglehetősen bonyolult helyzetben lévő házaspárral, ja és egy olyan intézmény (vastagon kiemelendő, hogy szülészeti-nőgyógyászati klinika), ahol bolyongani kell, hogy találj egy – koedukált – vécét. A férjem szerint lehet, hogy az nem is vécé, hanem szülőszoba volt, olyan állapotok voltak bent… Én előzőleg, amikor egyedül voltam, találtam az alagsorban a koedukált mellett csak női vécét, igaz, szintén balkáni körülményekkel. A másik kórházban már túl lennék az amniocentézisen (ott 14-én lett volna), magánklinikán is, egy csinos összegért cserébe. Hát, remélem, sikerül jól kijönni ebből... A hetek telnek, de egyre több  biztató történetet hallok, olvasok sorstársaktól.