Február 14-én, Valentin napon reggel 7-kor kellett jelentkezni felvételre a kőbányai kórházban. Némi várakozás után kaptunk szobát is, én egy háromágyasba kerültem. Valószínűleg a fizetős részlegen voltunk, nagyon annak tűnt, csak ott volt hely. Majd jött a főorvos, és elmondta, mi fog történni, és mikorra menjünk fel a műtő elé. Mint kiderült, mi voltunk a VIP-szoba, akiknél a leggyorsabban kellett az eredmény, de azon belül is én voltam a kiemelt VIP-ügyfél, nálam volt a legnagyobb a baj, vagy legalábbis a gyanúja. A műtő előtt kellett várakozni, én voltam a második a 9 vagy 10 kismama közül. Szobatársam nagy vigyorral jött ki, biztatott minket, hogy ne féljünk, egyáltalán nem fáj. Nekem ezer más bajom volt, mint hogy a konkrét vizsgálattól féljek, viszont nekem nagyon nem volt kellemes. Pont olyan érzés, hogy átszúrnak egy tűvel és még huzigálják is benned. A főorvos nagyon kedves volt, közben magyarázta, mi történik, meg hát megjegyezte, valami nem stimmel a lepénnyel. Én támolyogva jöttem ki a műtőből, valószínűleg a frászt hoztam a még várakozókra. A férjem visszakísért a szobába és bedőltem az ágyba, a szúrás napján szigorú ágynyugalom kell. Miután mindenkivel végeztek, bejött hozzánk a genetikus (csak a mi szobánkba), így derült ki, mi vagyunk a „kiemelt ügyfelek”, és elmondta, hogy nálam kivételesen elindítanak egy 24 órás tenyésztést is, így optimális esetben másnapra lesz eredmény, ha lesz osztódó sejt a mintában. Még jó pár órát pihengettünk, az ebéd meglepően finom volt, délután kaptuk meg a zárójelentést, és a jótanácsokat a főorvostól, mit szabad és mit nem a következő 10-14 napban.