Június 14-én írtam az utolsó beszámolót. Azóta megfordult velünk a világ, izgalmak, sőt, rettegés után jó értelemben. Abban a június 14-i blogbejegyezésemben röviden írtam arról, hogy minden olyan szépen haladt, aztán április végén a feje tetejére állt, alaposan megkavarodtak a dolgok méhen belül a kiscsaj szívével. De kibírta ezt is! Június 28-án, 32 hetesen fektettek be ismét a kórházba, "observatio" (megfigyelés, figyelemmel kísérés) céljából. Több, mint 4 hetet töltöttem bent pocakosan, kemény volt... a higiénia (hiánya), az intimitás hiánya, a forró nyári napok (természetesen légkondi nélkül), míg mások a Balatonon/külföldön/fesztiválokon kapcsolódnak ki, én addig a kórházban nyaraltam. Ja, el ne felejtsem, a terhességi cukorbetegséggel járó diéta kivitelezése sem egy leányálom a kórház falai közt. Szobatársak jöttek-mentek, egy idő után huszadszorra is elmesélni, hogy "És te miért vagy bent...?", de van, akivel azóta is tartom a kapcsolatot. Fogadott orvosom bent létem kb. felét szabadságon töltötte, de jó kezekben voltam, átadott, sőt, elutazása előtt, alatt, után is írt, keresett, hívott. Fantasztikus ember. Voltak ijesztő(nek tűnő) dolgok, például az osztályvezető (akinek átadott a dokim) folyton jóval kisebbnek mérte le a babát, egyszer azt is belengette, hogy ki kell venni. Riadoztattuk a gyermekkardiológus doktornőt, aki soron kívül bejött, majd lemérték a babát, kaptunk még haladékot... Végül egy csütörtöki napon, július 25-én romló magzati szívultrahang, jelentősen megnagyobbodott jobb szívfél miatt a doktornő azt javasolta, hogy itt az idő, most már jobb lenne neki kint, mint bent, még akkor is, ha kisebb, mint kellene. Így a következő hétfőre, július 29-re kitűzték a császárt. Nagyon-nagyon izgultam a hátralévő napokban: főleg azért, hogy mi lesz, miután megszületik, és azért is, hogy nehogy beinduljon a szülés. Kihúztuk, eljött a hétfő reggel. Előtte az orvosom elmondta, mi fog történni, illetve a csütörtöki szívultrahang után a PIC osztályvezetője is odajött hozzánk, és elmondta, hogy készülnek a baba "fogadására", mi várható, és megrendelték a Peter Cery Alapítvány koraszülöttmentőjét is a Gokiba való átszállításhoz. Elvileg a második voltam a programozott császárok sorában. Maga a műtét nem a legkellemesebb emlék, nagyon élesen, élénken éreztem a rángatást, tépkedést... mintha kitépték volna a belső szerveim. Nagyon fájdalmas volt, a férjem, amikor beengedték, arra lépett be, hogy ide-oda dobálózik a testem a műtőasztalon.... de nem is ez a lényeg és a fontos. 2019. július 29-én, 10:06 perckor megszületett Luca, a legutolsó mérést, felülmúlva, 2260 grammal és 48 cm-el. Ahogy kiemelték, majd elvágták a köldökzsinór, vitték is a műtő melletti szobába a neonatológushoz. Eltelt néhány másodperc (perc?), majd hallottuk, hogy felsír. :) Utána bemehetett apa abba a helyiségbe, készült egy fotó is, majd egy pillanatra odatartották az arcomhoz, és vitték is a PIC-re. Nem inkubátorban, a karjában, bepólyálva vitte fel az orvos :) A két nagymama, akik a folyosón izgultak, le is maradtak erről. Engem vittek az őrzőbe, apuka valamennyi idő múlva bemehetett a PIC-re, és hozzám is beengedték. Vártuk, hogy megérkezzen a mentő, és pár órásan át is szállították a Gokiba megvizsgálni, apa kíséretében. Hál' Istennek nem kellett ott maradnia, nagyjából azt látták rajta kint, mint a pocakban, stabil volt a keringése, nem volt nagy veszélyben. Engem 6 óra elteltével állítottak fel, és zuhany után mehettem végre hozzá a PIC-re. Vagyis inkább vánszoroghattam....
12 napot töltöttünk bent a kórházban, Hétfőn született, egy hetet volt bent a PIC-en nyitott inkubátorban, szépen adaptálódott a külvilághoz, záródott a Botallo-vezetéke. A következő hétfőn a PIC melletti baba-mama szobába kerültünk, ahol már - segítséggel ugyan - de 24 órában velem volt és én láthattam el. És pénteken hazaengedtek minket. Aznap ismét átszállítottak kontrollra a Gokiba, ekkor egy másik orvos vizsgálta meg a doktornőnk szabadságon volt, és ismét jó híreket kaptunk. A billentyűnél ugyan nagyon jelentős, III. fokú volt (van) a visszafolyás, de jól tolerálja a szervezete. Augusztus 9-án, kora délután léptünk ki hárman, családként a klinika kapuján... én - nem számítva 2 rövid és halaszthatatlan banki ügyintézést - 42 nap után távoztam, ehhez hozzájön még 16 nap májusban. A végén már úgy éreztem maga, hogy egész életemet a kórházban töltöttem... lehetne még hosszan mesélni... szeretnék is, de a lényeg, hogy a vártnál sokkal jobban, tulajdonképpen a lehető legjobban alakultak a dolgok!!! Folyt. köv! �

Sokáig nem írtam. Április közepén minden olyan "könnyűnek" tűnt, és orvosolható és jó prognózisú szívproblémával. Aztán április 29-én jött a feketeleves, az aktuális kontroll magzati szív ultrahangon, már a Goki-ban kiderült egy súlyos Botallo-szűkület, jelentős visszafolyással a szívbillentyűnél. A kilátások? Jelentős a kockázata a méhen belüli elhalásnak. Mi történt ezután.... összedugta a fejét a gyermekkardiológus és a nőgyógyász, másnap reggel be kellett mennünk a genetikai tanácsadóba, ismét nyilatkozni. 23 hét 5 naposan... Egyértelmű volt, ha addig nem nyúltunk bele, most döntsünk mi? Adjuk meg az esélyt, döntse az élet, a jóisten... Másnap befektettek a klinikára, napi szintű kontrollra. 15 napig voltam bent, kétszer bejött miattam a kardiológus doktornő megvizsgálni, neonatológiai konzíliumot hívtak össze, betöltött 24 hétnél ismét nyilatkozni kellett, hogy kivegyék-e a babát, vagy megy tovább a terhesség... a feltevés is abszurd, de gondolom, ez a protokoll. Aztán... a keringés végig kompenzált volt, és javult az aortaszűkület. Május 15-én kiengedtek, mondván, ha baj történik, az a kórházban sem biztos, hogy abban a pillanatban kiderül, és lelkileg otthon sokkal jobb, ne a kórházban aszalódjak. Ez így van... Május 20-án, a következő szívultrahangon ismét nagyon nem tetszett a doktornőnek, amit látott... az aortaszűkülettel párhuzamosan nem javult a visszafolyás a billentyűnél, picit nagyobbodott a szív.... a kilátások? Méhen belüli elhalás kockázata, ha tovább nagyobbodik a szív, és nem tud fejlődni a tüdő... a többire már nem is emlékszem.... de ez a pici lány annyi hullámvölgyből jött már ki... és azóta is itt vagyunk, egyben, 30 hetesen, több, mint 1300 grammal, stabil magzati keringéssel, összetett szívproblémával, de azóta hétről hétre aktuálisan jó állapotban, az adott keretek között. Nagyon várjuk a kiscsajt, de azért még várjon egy kicsit. A tervek szerint június végén ismét befektetnek, már végig. Pont akkor megy el az orvosom szabadságra, de megvárjuk, bár a helyettessel sincs gond, de jó lenne minél több hetet kihúzni és hízni, fejlődni méhen belül :) És így is lesz! :)

Április 15-én mentünk az aktuális terhesgondozásra, az smsváltások után személyesen is örömködtünk az orvossal, hogy rendben van a genetika. Megnézte a méhlepényt, bár az ő ultrahanggépe... kicsit egyszerűbb, mint amivel máshol vizsgálnak... ő felritkulásnak látta, a méhlepényben össze van ezen a helyen tapadva egy érgomolyag... ha jól értettem... sokat pihenjek, és ne dolgozzak, ne bkv-zzak. Minden más rendben, zárt a méhszáj, kaptam megelőzésnek egy adag hüvelykúpot. Néhány szóban beszéltünk a szülésről, augusztus 20-át lőtte be egyelőre, és elvileg szabad lesz akkor, nem lesz szabadságon. De számítsak rá, hogy programozott császár lesz. A gyermekkardiológus szerint a szívprobléma miatt nincs akadálya a természetes szülésnek, de tény, ő nem lesz ott, és hát ebben a helyzetben én is a biztonságra mennék rá, de a végső szót/javaslatot a szülész-nőgyógyász és a PIC orvosai mondják ki. Mondjuk ne pont aug. 20-ra programozzák, nyilván mindig van ügyeletes orvos mindenhol, de ha netalán már aznap át kell szállítani a Gokiba, ünnepnapon minden nehézkesebben tűnik.

Még délelőtt, értesítettem néhány embert a jó eredményről: háziorvos, lombikos orvos, gyermekkardiológus. Háziorvos nagyon örült, a kardiológus ujjongott sms-ben, a lombikos... hát, örülök, hogy a többiekkel ellentétben gyorsan megpattantam tőle, a szívhang megállapítása nála volt, de előtte a petezsákot a saját orvosom nézte meg és utána is hozzá jártam. A reakciójából ítélve, ő tuti lebeszélt volna minket, vagy nagyon azon lett volna. Legalább háromszor kérdezett vissza, hogy de megtartják? Így, a szívével?? Az elköszönésnél annyit kinyögött, hogy drukkolnak. Hát, kösz. Hálás vagyok a sikerért, hibáztatni nem hibáztatom őket, mire mennék vele... de a pici tüske ott van. 

A slusszpoén, hogy hívott a genetikus doktornő, míg a méhlepénybiopszia-ügy kapcsán. Érdekélődni szeretett volna, hogy mi van velünk, majd elmondta, hogy azért is hív, mert a minta hosszú tenyészetét nem semmisítették meg, ő azóta is rá-ránézett, cserélte a táptalajt/oldatot (?)... és most már lát, ennyi idő után osztódó sejteket... WTF??? A sejtek nem szépek, eddig se tetszett neki az a minta, de már látni kromoszómákat... azok rendben vannak. Nyilván ez nem egy hivatalos vizsgálat és nem teljes, de amit lát, az ok. Érdekes csavar...

Április 11-én 11:30-ra mentünk a klinika genetikai tanácsadójába a „végítéletre”. Két nappal korábban elmentem a választott klinikára szülésfelkészítőre, a folyosón összefutottam az orvosommal, akit továbbra sem látta a leletet a rendszerben, de itt már minden arra utal, hogy rendben van. A méhlepény „valamiről” megmutatta másnak is az ultrahang-képet, szerinte nem kell megijedni. Vissza a genetikai tanácsadóhoz, először behívott az asszisztens, irány az ultrahang, az eredményt meg megbeszéljük később az orvossal. Ezúttal legalább nem szonográfushoz, hanem orvoshoz kerültem ultrahangra, aki köszönés után egyből kiküldte az apukát: hozzátartozók csak a tanácsadáson lehetnek jelen! Nem tudom, ezt mi indokolja… A szíven kívül elvileg minden rendben, a méhlepényben ott van az a valami, itt nagyobbnak mérik, mint a szívultrahangon. Kérdezem, ez mit jelent, emennyire gáz? Igazából nem tudja a doki, ez mi, de figyelni kell, hogy ne legyen belőle baj. Vissza a tanácsadó elé, egyre idegesebben. Hiába véljük tudni, ha gond lenne, hívtak volna rég, még nem hangzott el, hogy minden rendben. Majd felvillan sorszám és betessékel minket a „szűkszavú” robot doktor. Adom neki a legfrissebb magzati szív-ultrahang leletét, nézi, csönd, majd a méhlepényről kezd el beszélni, ez bizony bevérzés is lehet. majd elkezd gépelni… nagyon sokáig… de mintha csak a nyilakat nyomkodná… lehet, hogy tetriszezik? Nézünk egymásra a férjemmel, én már köszörülném a torkom és kérdeznék, amikor felnéz – na nem a szemünkbe, hanem valahova – és közli, hogy a magzatvízvizsgálattal minden rendben van. :) Nagy sóhaj, ujjongás :) Majd vontatottan megkérdezi, hogy akkor a szívproblémát ismerve, vállaljuk a terhességet? Igen! Jó, folytatja a gépelést. Majd visszatérünk a méhlepényre, egészen bőbeszédű! Fokozottan kímélő életmód, bevérzés is lehet a méhlepényen, tapasztaltam-e vérzést? Egy cseppet sem. Dolgozni mehetek? A részleteket beszéljem meg a kezelőorvossal, mondja.4 hét múlva várnak vissza egy kontroll ultrahangra, és a gyulladás kizárása miatt vesznek vért toxoplasmára és citomegalovírusra. Nagyszerű, jöhetek vissza megint erre a remek helyre, mondjuk, legalább a vérvételt letudom, úgyis időszerű az aktuális kontroll az eddigi negativitás miatt, és a kerületi szakrendelőben fizetni kell érte :) Elköszönünk, minden jót kíván …. ezek szerint mégsem robot? :)

Egyébiránt megint ott volt az a jó, normális doki, akinél először voltam, úgy tűnt, a „magán” betegeivel foglalkozik. Hát utólag okosabb lennénk, és nála vittem volna végig a dolgot, de hát így alakult, robot bácsi jutott nekünk. Elvileg mind a 46 kromoszómát nézték, rákérdeztem, szóval végre megnyugodhatunk. Persze ott a méhlepény, de mindig kell valami…

Ja igen, kislány! :) Bár ezt tudtuk majdnem két hónapja, a FISH-vizsgálat óta, csak nem mertük elmondani senkinek, de mi már szinte azóta nagyon beleéltük magunkat és mindenhol a lányos dolgokat keressük :)

Megtörtént április 2-án a 19-20. heti magzati szívultrahang, amit előzetesen "döntőnek" nevezett a doktornő, mert a 12-15. hét és a 20. hét között romolhat a helyzet, más szívprobléma is előjöhet, de a 20. hét és a szülés között már nem igazán, legalábbis ezt állította a gyermekkardiológus. Hál' istennek, az ismert problémán, az avsd-n belül nálunk abszolút a jobb prognózisú helyzet áll fenn, az erek, vénák rendben vannak, és mintha a kamrai sövényhiány csökkent volna az előző ultrahang óta. Ez akár magától záródhat is, a pitvari viszont nem, az túl nagy ahhoz a doktornő szerint. A közös aortabillentyű (2 külön billentyű helyett 1 közös van) is meglepően jól szeparált, és nincs visszafolyás. Szipiszupi :) :) :) Legközelebb, 4 hét múlva a kórházban fogad minket a doktornő (azért magánban egy szív uh 20-25 ezer ft...), és ott is "be leszünk mutatva". Már csak egy negatív genetikai lelet kellene... hogy mindig legyen valami, látott a doktornő valamit a méhlepényben, egy fokozott áramlású képletet, ő ehhez nem ért, de mutassam meg nőgyógyásznak. Csütörtökön sikerült elérnem az orvosom, szerinte nem kell aggódni, de jövő héten, amikorra visszarendeltek a genetikai tanácsadóba, erre hívjam fel a figyelmet és kérjek róla véleményt. További jó hír - legalábbis nagyon remélem - hogy nincs eredmény, az orvosom állítása szerint 1-2 naponta nézi a belső rendszerben, ahol azt írják, folyamatban van. Ez szerinte jó, mert biztosan volt gyorsteszt, mint a méhlepénybiopsziánál, és már kiderült volna, ha gáz van. Így legyen!

Aktuálissá vált a 18-19. heti genetikai ultrahang, és, hogy biztosra menjünk, a szerdai napon (03.27.) egy magánhelyre, csütörtökön (03.29.) a klinikára mentünk, hogy ott is benne legyünk a rendszerben. Hál’ istennek, mindkét helyen ugyanazt látták: az ismert szívproblémán túl minden rendben, nem láttak semmi eltérést a babánál. A magánhelyen a doktornő részletesen elmagyarázott mindent, hüledezett a kombinált tesztemen, ami 1:2-höz lett, mert ugyan ott a szívprobléma, de a vérből mért eredményeim teljesen jók voltak, és a tarkóredő se volt vészes, így nem értette, miért lett ennyire durva a kockázat… A klinikán nem volt túl bőbeszédű az orvos, azzal küzdött, hogy ne aludjon el, szerencsétlen biztos ügyelhetett éjjel. Azért az látszott, már csak a korából is, hogy érti a dolgot, csak a kommunikációban gyengébb. No és felkeltettük az érdeklődését a nem mindennapi esetünkkel, nagyon sokáig nézte a szívet, és kérte, mondjuk már el, ugyan mit mondott nekünk a szívsebész, ilyenkor mit csinálnak, mert ezt ő se tudja, igaz, nem is kompetens benne. Amellett, hogy minden rendben, ennek a két dokinak is egybehangzó véleménye volt, hogy nagyon jól tettük, hogy volt folyamatban van a magzatvízvizsgálat, mert azt ad teljes képet, illetve a magánhelyen a doktornő örömködött, hogy volt FISH-vizsgálat, mert azt több mint megbízható. Az ultrahangok előtt voltam az aktuális terhesgondozáson az orvosomnál, aki már legalább annyira „kíváncsi” az eredményre, mint mi, és tényleg őszintén mondta, hogy nagyon izgul és drukkol nekünk. Ahogy megvoltak a genetikai ultrahangok, el is küldtem neki az eredményt, illetve kértem, hogy ugyan nézzen már körül a belső rendszerükben, hogy lát-e bármit az amnicentézisről, jó lenne, ha ő április 11. előtt ki tudná deríteni az eredményt. Szombat reggel írt, hogy pénteken még nem látott eredményt, de ránéz ezen a héten is. Remélem, tud intézkedni, kideríteni valamit.

Hétfőn – 03.18. – voltam az orvosomnál, megvizsgált, a méhnyak rendben van, teljesen zárt, a lepény lent tapad, még mehet feljebb, de fizikálisan azért kíméljem magam. Hasi uh-al is ránézett a babára, korának megfelelő, de azért ugye ő nem magzati uh specialista. A lepény vastagabb, vagyis, az ő szavával élve, „tömöttebb” a normálnál, de bízzunk benne, hogy ez csak önmagában van. Nagyon drukkol nekünk és bízik, hogy nincs kromoszóma-rendellenesség. Azért elpanaszoltam, hogy az ígéret ellenére nem fértünk bele a 13-ai előjegyzésbe a másik klinikán, együttérzően bólogatott, szoktak ilyet csinálni sajnos… kössz. Abban maradtunk, mindig írjak, mi történik, az amniocentézis után is

Szerdán – 03.20. ­– 11-re kellett menni a klinikára, odaértünk előbb, a mogorva asszisztens es szó nélkül vette el a papírt. Nem sokkal később láttam, hogy megjelenik és bemegy az ajtón az az orvos, akinél először voltam tanácsadáson, király, ő többé-kevésbé egész normális volt, csak nála ugye az volt a legfontosabb tényező, hogy a szíve miatt tud-e majd sportolni a gyerekünk… Majd felvillant a számom, és másik 3 társammal együtt bekerültem a belső váróba. Innen nyílik a vizsgáló, ahonnan kijött ez az orvos… majd 1-2 perc múlva nyílt a tanácsadó ajtaja, kijött, a „mester”, s bement a vizsgáló ajtaján. Na remek, úgy vágtam le, hogy valaki csókos volt a másik dokinál, neki megcsinálta a vizsgálatot, a többiek meg az öreg mesterrel. Jó, rutinja biztos van, a körítést meg el kell viselni. A többiek eléggé féltek, én szinte fölényesen mondta, hogy áh, nem kell, nekem ez már a második szúrás 1 hónapon belül. Én voltam négyünk közül az utolsó, előttem mindenki úgy jött ki, hogy nem fáj, csak egy kis csípés. Szuper, fájt eléggé a méhlepény-biopszia, amúgy is azt mondják, az a fájdalmasabb, ez biztos kellemesebb lesz. Hát nem… de lehet, én vagyok túl puha, ha előttem mindenki azt mondja, ez semmi…. Bementem, köszönök illedelmesen az orvosnak, és annak köszönhetően, hogy volt vele egy betanulónak látszó hölgy, egészen beszédes volt és végig magyarázta, hogy mi történik. Egy asszisztens lefertőtlenítette jóddal a hasam, majd valahol feljebb, lepénymentes területen beszúrta a tűt, na az sem volt kellemes, de igazán utána sz@ar, amikor elkezdi pumpálni, szívni kifelé a magzatvizet. A magyarázatán, mozdulatain látszott, hogy azért van ebben bőven rutinja, ez megnyugtató, ha a többi nem is :) Végezetül megkérdeztem tőle, hogy hétfőn mehetek-e a másik klinikára a 18-19. hetes genetikai uh-ra, akkor nyomogathatják-e a hasam? Igen. Erre azért a saját orvosom azt mondta, hogy szerinte az még korai, de kérdezzek rá a szúrásnál. Hazafelé biztos, ami biztos alapon hétfőről csütörtökre át tudtok tenni a az időpontot, előtte, szerdán megyek egy magán helyre is uh-ra, azt egyelőre nem reklámoztam az orvosomnak. Remélhetőleg minden rendben lesz ott is, meg a klinikai uh-n is. Az amniocentézis után még volt egy kis papírmunka, kiadták az igazolást és a zárójelentést, mehetünk haza. Hazafelé időpontmódosítás a másik klinikán, majd be az ágyba. Most tényleg nagyon szigorúan veszem a pihenést, erre intett az orvosom is. Hétfőn mentem volna dolgozni, de azt javasolta, még pihenjek, így egy hétig itthon „dőzsölök”.